Szakfordítás és műfordítás

Nyomtatás

Mostohatestvérek vagy puszipajtások?

Miért van az, hogy aki egyszer rákapott a szakfordításra, az csak nehezen érez rá a műfordításra, és akit egyszer beszippantott a műfordítás varázslatos világa, némi csodálattal vegyes undorral szemléli a szakfordítók serénykedését? Miután múltkor alaposabban szemügyre vettük a fordító és a tolmács közötti különbségeket, elérkezett az ideje annak, hogy megvizsgáljuk, miben is tér el a szakfordítás a műfordítástól. A lenti különbségek nem egy egységes szempontrendszerre épülnek, és szigorúan a mi véleményünket tükrözik.

1) A fordítás tárgya: A szakfordítás tárgya a szakszöveg, a műfordítás tárgya a szépirodalmi mű. A szakszövegeket pragmatikus szövegeknek is szokták nevezni, mert céljuk nem a szórakoztatás, hanem az információközlés, és legfeljebb használati értékük van. A műfordított szövegeknek ezzel szemben esztétikai értékük van. Az újrafordítás is legtöbbször szépirodalmi kontextusban merül fel, hiszen csak irodalmi művek esetében célszerű időről időre újraértelmezni az eredeti szöveget, hogy ezáltal az olvasók új élvezeti forráshoz jussanak (ezenkívül természetesen más okok miatt is szükség lehet egy újrafordításra, erről bővebben ebben a posztban írtunk).

Ha viszont éles határt kellene húznunk a kettő között, bajban lennénk. Hová lehetne besorolni pl. egy könyvkiadónál megjelent informatikai szakkönyv fordítását? Vagy ilyen esetben inkább a semlegesebb "könyvfordítás" kifejezést használjuk "műfordítás" helyett meghagyva az utóbbit az igényesebb (bármit is jelentsen ez) irodalom fordítására? Valószínűleg célravezetőbb, ha a műfordítást és a szakfordítást egy széles skála két végpontjának tekintjük, és a kevésbé kötött, átmeneti zónában helyezzük el a kreatív, igényesebb szakszövegek fordítását (pl. reklámfordítás, prezentációk fordítása, filmfordítás), de ettől még a fordítói különbségek markánsak.

 

2) Nyelvi dimenzió: A fentiekből következik, hogy a könyvfordítás egyik legfontosabb összetevője a stílus. K. Reiß (1986: 33) német fordításkutató szépirodalmi kontextusban a formaközpontú szövegek kifejezést használja. Ennek egyik legextrémebb esete kétségkívül a versfordítás, ahol a forma, a rímelés minden más szempontot felülír (nem véletlenül gondolják úgy sokan, hogy a verseket nem lehet lefordítani). Jól szemlélteti ezt az egyik Morgenstern-klasszikus és magyar "fordítása":

Szakfordítás esetében a stílus másodlagos, elsődlegesen az információ maradéktalan átadására és a pontos terminológiára kell törekedni (műszaki fordítás, jogi fordítás esetében ez különösen fontos), ezért a szakszövegeket Reiß (1986: 37) nyomán tartalomközpontú szövegeknek is hívhatjuk.

 

3) Munkafolyamat: A szakfordítás és a műfordítás teljesen eltérő munkafolyamatok mentén szerveződik. Ha szakfordítás esetén a megrendelő egy fordítóiroda, akkor a fordítási láncolat jellemzően (legalább) a projektmenedzserből, a fordítóból és esetleg a lektorból áll. Műfordítás esetén többnyire a kiadó a végső megrendelő, a klasszikus projektmenedzseri funkció hiányzik, a fordító általában a szerkesztővel tartja a kapcsolatot (akit egyébként néhány kiadónál már projektmenedzsernek hívnak3), a fordítást pedig lektorálás és/vagy korrektúraolvasás követi. Más a fordítói profil is: Szakfordítás esetében kevésbé érvényesülnek az egyénileg jellemző megoldások, míg a műfordítókat markáns fordítói profil jellemzi. A munkanyelvek és a fordítási irány szempontjából is van különbség: Szakfordítás esetében gyakori az idegen nyelvre való fordítás (ami ettől függetlenül nem egy szerencsés, hanem inkább kényszer szülte megoldás), míg a műfordításban ez ritka kivételnek számít.

 

4) Érzelmi dimenzió: A könyvfordítást kedvtelésből űzi az ember, a szakfordítást pedig muszájból, hogy meg is éljen valamiből, szokták mondani. Ezen persze lehet vitatkozni, de ha a díjak felől vizsgáljuk meg a kérdést, akkor van benne némi igazság: A műfordítói honorárium ugyanis még mindig messze elmarad a szakfordításra jellemző díjaktól: Ha egy kiadó szerzői ívenként (= 40000 leütés) átlagosnak mondható 30-40000 Ft-ot fizet, az 0,75-1 Ft/leütésnek felel meg, ami szakfordítás esetén kirívóan alacsony összeg (még ha nem is példa nélküli!). A közvetlen összehasonlításnak persze sok értelme nincsen, hiszen az árakra teljesen eltérő járulékos költségek tevődnek rá, és könyvfordítás esetében a kiadónak még a megtérüléssel is számolnia kell.

 

5) Fordítástámogató eszközök: A szakfordításkor használt fordítástámogató szoftverek (CAT-eszközök) műfordításnál jórészt használhatatlanok. Szakfordításnál az egységes terminológia miatt (is) óriási segítséget jelentenek ezek a szoftverek, műfordításnál viszont a szavak következetes használata nem követelmény (eltekintve talán a tulajdonnevektől és egy-egy kósza terminustól, persze megint más a helyzet, ha valaki pl. háborús regényt fordít, és fejezeteken keresztül célszerű egységesen fordítania a különféle fegyvernemeket). A könyvfordítás szempontjából még nagyobb probléma, hogy a CAT-eszközök szegmensekre tagolják a forrásnyelvi szöveget, ami a "nem látja a fától az erdőt" effektus miatt pl. zavaró szóismétléseket vagy az előző szegmens tartalmával ellentétes szórendet stb. eredményez(het). A műfordítónak nagyobb gondolati ívekből, nagyobb blokkokból kell létrehoznia egy gördülékeny szöveget, a szegmensenkénti feldolgozás csak rontana a szöveg minőségén vagy túlzott odafigyelést, tudatosságot igényelne.

 

6) Elismertség: Sok műfordítónak az elismertség, a fordítással járó (hír)név jelenti a valódi pluszt. Sok esetben sajnos még mindig nem természetes dolog, hogy egy (mű)fordítás kapcsán a fordító neve is elhangozzon, de úgy tűnik, hogy a helyzet egyre javul. Nemrég a Twitteren (majd ennek nyomán a Facebookon) #NameTheTranslator keresőcímkével (hashtaggel) elindult egy kezdeményezés, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a fordítók neve jobban bekerüljön a köztudatba. A kezdeményezés ugyan nem kifejezetten a műfordítókról szól, de a posztok apropóját többnyire egy-egy könyv megjelenése adja. A szakfordítóknak ezzel szemben meg kell elégedniük a névtelenséggel, és azzal, hogy az elismerést legfeljebb az állandó megbízások jelentik. És persze abba is bele kell törődniük, hogy senki nem fog nyilvános fordításkritikát írni egy-egy munkájukról (ami egyébként lehet, hogy néha nem ártana).

 

7) Végzettség: A könyvfordítás szervezett képzésen belüli tanulhatóságát-taníthatóságát sokan megkérdőjelezik mondván, hogy - hasonlóan az íráshoz - erre születni kell vagy legalábbis bizonyos szint felett már érzék kell hozzá (vö. Lackfi in Jeney/Józan 2008: 86). Nem véletlen, hogy a műfordítás és a szépírás kéz a kézben járnak, nagyon sok költő és író egyúttal elismert műfordító is, sőt Radó Antal (1909: 24) egyenesen kijelenti: „Jó műfordító csak igazi költő lehet.” Természetesen a szakfordításhoz is kell egyfajta alapkészség, de sokkal több olyan komponense van, amelyet egy fordítóképzés keretein belül készségszinten el lehet sajátítani (egyébként ha pontosak az információink, műfordítást - szakirányú továbbképzés formájában - csak Piliscsabán oktatnak egy három féléves képzés keretében). Ennek ellenére vagy éppen ezért ma Magyarországon műfordító bárkiből lehet, a jogszabályok semmilyen végzettséget nem írnak elő ahhoz, hogy valaki számlát tudjon kiállítani (a 900307 szakmakóddal). Ezzel szemben a szakfordítóknak (és a tolmácsoknak) képesítéssel kell rendelkezniük, amelyet szükség esetén oklevél vagy diploma formájában igazolniuk kell (a tevékenységet pedig a 743001, ill. 743003 szakmakóddal végezhetik). Persze megérne egy külön posztot, hogy az ezt előíró 1986-os rendelet ma mennyire életszerű és betartható a gyakorlatban...

 

Megjegyzés

1 A szabadon felhasználható képek forrása az Impresszumban található.
2 Köszönjük Ajkay Örkénynek a poszt megírásához nyújtott segítségét.
3 Köszönjük a pontosítást Blaschtik Évának a Minden, ami fordítás és tolmácsolás Facebook-csoportban

Irodalom

 

Címszavak: Műfordítás, könyvfordítás, fordítás folyamata

Cimkék: